Nincs konfliktusban a romániai jogrend az európaival – jelentette ki Marian Enache, az alkotmánybíróság elnöke az Európai Unió Bíróságának elnökével, Koen Lenaerts-cal tartott találkozója után. Az alkotmánybíráság közleménye szerint a felek a jogi párbeszédet megerősítő intézményközi együttműködésről tárgyaltak. A találkozón Marian Enache hangsúlyozta, nincs szó konfliktusról vagy hierarchiáról a román alkotmányos jogrend és az európai jogrend között, inkább a két jogrend összeegyeztethetősége és egymást kiegészítő jellege van napirenden.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...