Nem igazán tükrözi Románia agrárpolitikáját a földvásárlási törvény módosítása, de az eddiginél valamelyest nagyobb védelmet nyújt a spekulatív célú földszerzés ellen – véli a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, Sebestyén Csaba RMDSZ-es parlamenti képviselő. A kétkamarás parlament alsóháza mint döntő fórum június 3-án fogadta el a jogszabály módosítását, ami szerint – az eddig is érvényben lévő feltételeken kívül – csak az vásárolhat Romániában termőföldet, aki legalább öt éve letelepedési engedéllyel rendelkezik, ugyanennyi ideje foglalkozik mezőgazdasággal és szerepel az adónyilvántartásban. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...