A március-áprilisi időszakra több mint 10 millió eurónyi vesztességgel számol a világ egyik leglátogatottabb múzeumaként ismert firenzei Uffizi-képtár – tájékoztatta a nemzetközi sajtót az intézmény igazgatója. Eike Schmidt elmondta, hogy a március 8-tól zárva tartó Uffizi munkatársai távmunkában dolgoznak tovább. A múzeum épületébe kizárólag a biztonsági és műszaki személyzet lép be. Az igazgató szerint az Uffizi azonban nem maradt látogatók nélkül: több mint egymillióan keresték fel a képtár közösségi oldalait, amelyeknek egy részét a járványhelyzetben indították el. Schmidt nem tudta megmondani, mikor nyithat újra az Uffizi, a múzeum még néhány hónapig fenn tudja magát tartani. Az igazgató elmondta, hogy egyetemi kutatócsoporttal együttműködésben dolgoznak az újranyitás feltételein.”Nem félek attól, hogy a járvány véget vet a múzeumoknak. Igazi kihívást inkább az jelent, hogy meggyőzzük a látogatók egy részét arról, hogy a járványhelyzet után ne szelfizni térjen be az Uffiziba, hanem Botticelli képeiért” – mondta Eike Schmidt.
Izraelt és Szaúd-Arábiát támadta Irán az éjjel
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros…
Tovább...Rég elkészültek a választervek
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra - közölte tegnap Ali…
Tovább...Pocsék jövő várhat a NATO-ra
Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában - jelentette ki Donald…
Tovább...Ukrajnát is érinti a közel-keleti helyzet
Veszélyes precedenst teremt az Oroszország elleni szankciók amerikai feloldása, ugyanis kevesebb pénzt kell juttatni Moszkvának a háborúzásra, nem pedig többet…
Tovább...