Egységes álláspont kialakítását sürgették a világbéke megteremtése érdekében Németország és Franciaország vezetői a Párizsi Békefórum elnevezésű háromnapos rendezvény vasárnapi megnyitóján, amelyen több tucat állam- és kormányfő volt jelen. Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy az egyre növekvő nacionalizmus és populizmus fenyegetést jelent az 1945 után létrejött „európai békeprojektre”. Emmanuel Macron francia elnök reményét fejezte ki, hogy a multilateralizmus elősegítésével a Párizsi Békefórum segíthet elkerülni azt, hogy a múlt csapdáiba essünk bele. António Guterres ENSZ-főtitkár megnyitó beszédében arra figyelmeztetett, hogy az események olyan láncolata alakulhat ki, amely hasonlít ahhoz, amely az első világháborúhoz, majd az 1930-as évek eseményeihez vezetett. A Párizsi Békefórum megnyitóján mások mellett részt vett Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Donald Trump amerikai elnök viszont – aki jelen volt az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén a francia fővárosban – a megnyitó idején már úton volt visszafelé Washingtonba.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...