Klaus Iohannis államfő szerint az egymást követő szociáldemokrata kormányok „vitatható” gazdaságpolitikája okolható a piaci nyugtalanságért, a váratlanul gyorsan emelkedő inflációért, nem pedig a Román Nemzeti Bank, ahogy azt a kormánytöbbség el akarja hitetni. A jobboldali elnök hétfőn, kerékpározás közben szakított időt arra, hogy a bukaresti diadalívnél rá várók újságíróknak egy rögtönzött sajtóértekezleten beszéljen a pénzromlásról. Úgy vélekedett: PSD nem igazán fogta fel, milyen következményekkel jár a bér- és adópolitikája, de azt alapvetően hibás megközelítésnek nevezte, hogy a koalíció vezetői a jegybankot, vagy a külföldi cégeket és beruházókat hibáztassák az infláció vagy a kamatok emelkedéséért. Iohannis bejelentette: közvetíteni próbál a kormány és a jegybank között az infláció kezelése ügyében, mert a „vádaskodó nyilatkozatok túl messzire mentek”. Az elnök arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke a jegybank és a jobboldali ellenzék megnyilvánulásainak „gyanús” egybeeséséről beszélt. Romániában márciusban 5 százalékra emelkedett az éves inflációs ráta. Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, azóta folyamatosan emelkedik.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...