Az év első negyedében 7,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta a tavaly év végi 6,7 százalékról – derült ki az Országos Statisztikai Hivatal közléséből. Az állástalanok száma 655 ezerre emelkedett a múlt év végén jegyzett 618 ezerről. A fiatalok között a legmagasabb, mintegy 25 százalék a munkanélküliségi ráta. A 20 és 64 év közötti lakosság foglalkoztatottsági rátája 63,7 százalék, ami 6,3 százalékkal marad el a Románia által vállalt 70 százaléktól. A foglalkoztatottsági ráta csökkent a tavalyi év végéhez képest, amikor ez az érték 65,4 százalék volt, és Románia 4,6 százalékkal maradt el az Európa Unióval szemben vállalt céltól.
Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, hogy megkapja-e Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...