Tizenhat éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer emberéletet követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen. New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 29 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani. Egy harmadik eltérített gép Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik, szintén eltérített gép, amelynek a terroristák vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le. A terrortámadásokban összesen mintegy háromezer ember vesztette életét, akik 90 ország állampolgárai voltak. A merényletsorozatért az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat 2004-ben vállalta a felelősséget. Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. Az Egyesült Államok a terrorcselekményekre válaszul 2001. október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket nyújtó afganisztáni tálibok ellen, megdöntve hatalmukat, bin Ladennel 2011. május 2-án pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...