Nevetségesnek és komolytalannak nevezte ma Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentet, mert a máltai soros elnökségről szóló uniós vitán szinte teljesen üres volt a strasbourgi ülésterem. Juncker szerint az, hogy mindössze 30 képviselő van jelen a teremben, azt mutatja, hogy az Európai Parlament „nem komoly intézmény”. Ha Angela Merkel német kancellár vagy Emmanuel Macron francia elnök jelen lett volna, egészen más lett volna a helyzet – tette hozzá. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke félbeszakította Juncker felszólalását, és arra kérte, változtasson beszédének hangvételén, ne nevezze nevetségesnek az EP-t, mert szerinte nem az. Málta január elejétől június végéig töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, majd Észtországnak adta át a soros elnökséget.
Eredménytelenül zárultak az európai vezetők és Irán közötti tárgyalások
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász…
Tovább...A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben
Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből. A…
Tovább...Megtiltják az orosz energiahordozók importját
Az Európai Unió világos üzenetet küld Oroszországnak: többé nem engedi, hogy Moszkva fegyverként használja az energiahordozókat az uniós tagállamok ellen…
Tovább...