Az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz – jelentette be Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a katonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozóját megelőzően. Hozzátette viszont, hogy a katonai szövetség konkrét katonai műveletekben nem vesz részt a terrorcsoport tevékenysége által érintett egyetlen területen sem. Stoltenberg úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi koalícióhoz való NATO-csatlakozás hathatós politikai üzenetet hordoz a terrorizmus elleni küzdelemben.
Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...Üzemanyag‑válság árnyéka az EU‑csúcson, Románia nagyobb forrásokat kér
A közel-keleti helyzet miatt középtávon aggasztóak lehetnek az üzemanyag-ellátás kilátásai – mondta Nicușor Dan államfő az Európai Tanács informális ülését…
Tovább...