Nem talált széles körű támogatásra a képviselőházban az AUR kezdeményezése, amely a Kovászna megyei Bálványos román nevének megváltoztatását célozza.

A tervezet szerint a hivatalos dokumentumokból eltűnne a jelenleg használt, magyar eredetű Balvanyos elnevezés, helyette a románosított Bălvăniş forma szerepelne.

A parlamenti vita során a javaslat mellett érdemben csak Dan Tanasă, az AUR képviselője szólalt fel, míg a többi hozzászóló ellenezte azt. A szakbizottságok elutasításra javasolták a törvénytervezetet, a végszavazást szerdán tartják.

Az RMDSZ szerint a kezdeményezés szükségtelen feszültséget kelt, még a kommunista rendszer idején sem merült fel a település nevének megváltoztatása. A Szövetség a tervezet napirendre tűzését és elutasítását kérte, hogy lezárják az üdülőhely neve körüli vitát.

Kelemen: Az AUR „melonizációja” kudarcot vallott

Az RMDSZ szerint nem vált valóra az AUR mérséklődéséről szóló várakozás. Kelemen Hunor a Bálványos átnevezését célzó törvénytervezet kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az úgynevezett „melonizáció”, vagyis az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni példájára várt politikai középre húzódás az AUR esetében nem következett be.

Az RMDSZ elnöke szerint a párt ugyanazokat a nacionalista és magyarellenes reflexeket mutatja, mint parlamenti megjelenésekor. Úgy fogalmazott: az AUR minden vitás kérdést etnikai szempontból közelít meg, és elutasít mindent, ami nem illeszkedik saját Románia-képébe.

Kelemen Hunor szerint ezt bizonyítja a Bálványos nevének megváltoztatását kezdeményező törvényjavaslat is, amely szerinte semmilyen gyakorlati haszonnal nem jár, ugyanakkor sérti a magyar közösséget. Az RMDSZ elnöke úgy véli, a kezdeményezés nem kap majd parlamenti többséget, és nem válik törvénnyé.