A kormányőrség (SPP) vezetője, Lucian Pahonțu határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint részt vett az 1989. decemberi bukaresti tüntetések erőszakos leverésében, illetve az 1990 júniusában az Egyetem téren tüntetők elleni erőszakban. Pahonțu először szólalt meg azóta, hogy a Recorder oknyomozó hírportál meggyanúsította állítólagos sötét múltjával. Leszögezte: soha nem folytatott olyan tevékenységet, amely az alapvető jogok és szabadságok megsértésére vagy korlátozására irányult volna. A SPP vezetője szerint tevékenységét az illetékes intézmények az évek során többször is ellenőrizték. Álláspontja szerint ha valóban elkövette volna a most neki tulajdonított súlyos tetteket, azok nem maradhattak volna feltáratlanul és szankció nélkül. Közben ma a Snoop oknyomozó hírportál megírta, hogy Pahonțu 2024-ben vonult nyugdíjba, és 7 ezer eurónak megfelelő lejt tesz ki az öregségi járandósága, a kormányőrség vezetőjeként pedig további mintegy kétezer eurót keres.
