Mintegy 300 ezer zarándokot várnak az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelyen Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás is részt vesz.
A korábbi években bejáratott biztonsági intézkedések kiegészítésével várják a csíksomlyói pünkösdi búcsú több százezer zarándokát – olvasható a csíkszeredai városháza honlapján. A hívek védelme érdekében Csíkszereda Önkormányzata idén is forgalomkorlátozást, a búcsú napján pedig – a már megszokott helyszíneken – teljes útlezárást rendelt el. A szekerekkel érkező zarándokok számára a szervezők ezúttal is kijelöltek olyan területeket, ahol a szentmise ideje alatt a lovaskocsikat hagyhatják. Idén a búcsú főcelebránsa és szónoka Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz. A búcsú idei mottója Szent Maximus gondolata nyomán: „A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt”. A búcsús szentmise szombaton 12.30 órakor kezdődik a nyeregben. A csíksomlyói búcsú közel 460 éves hagyománnyal rendelkezik, központi eleme pedig a ferences templomban található csodatévő Mária-szobor.
Réteges öltözetet, kényelmes cipőt és elegendő folyadékot ajánlanak a csíksomlyói pünkösdi búcsúra érkezőknek a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosai. Az intézmény tájékoztatása szerint a búcsú idején az eddigi évekhez hasonlóan a helyszínen is biztosítják a sürgősségi egészségügyi ellátást, a mentőpontok pedig a kegytemplom mellett és a nyeregben lesznek megtalálhatók.