Ma dönt a Szociáldemokrata Párt arról, hogy folytatja-e a kormányzást a jelenlegi kormánykoalícióban vagy nem. A szociáldemokraták várhatóan azt fogják kérni, hogy Ilie Bolojan kormányfő mondjon le a miniszterelnöki posztról. Gyakorlatilag megvonják a kormányfőtől a bizalmat azon a belső szavazáson, amely ma délután 5 órakor kezdődik a párt belső gyűlésén a megyei szervezetek és a párt Országos Politikai Tanácsának mintegy 5000 tagjának részvételével. Ezt a belső konzultációt a szociáldemokraták már egy hónappal ezelőtt meghirdették. Eddig regionális tanácskozásokat tartottak, és szinte minden ülés után azt állították, hogy a jelenlegi körülmények között nem folytatható a kormányzás. Élesen bírálták a miniszterelnököt amiatt, hogy szerintük nem vette figyelembe a szociáldemokraták véleményét. Ilie Bolojan többször leszögezte már, hogy nem hajlandó lemondani. Ebben az esetben a szociáldemokraták visszavonhatják minisztereiket a kormányból, ami gyakorlatilag a koalíció felbomlását jelentené és egy újabb belpolitikai válság kezdetét.
Új miniszterelnök-jelöltet nevezett ki az államfő
Nicușor Dan államfő vasárnap reggel bejelentette, hogy Adrian Veșteat, a Brassó megyei tanács elnökét, a Nemzeti Liberális Párt első alelnökét…
Tovább...Az első bányászjárás évfordulója van
Az 1990-es bányászjárás áldozatainak emlékművénél helyezett el koszorút Nicuşor Dan államfő. Az Egyetem-téren állítottak emléket azoknak, akik 1990. június 13-15…
Tovább...Határozott nem az USR-től is
A Mentsétek meg Romániát Szövetség nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának - közölte Dominic Fritz pártelnök…
Tovább...Beterjeszti kormánylistáját a parlamenthez
A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bojkottja ellenére nem hátrál meg a kijelölt miniszterelnök. Eugen…
Tovább...