Rendszerváltás, rendszerváltozás, gengszterváltás – egyre keserűbb szájízzel hallgatom-olvasom ezeket a szavakat. Azt hallom ki belőlük, hogy a hallgató azt akarja közölni tudatosan vagy öntudatlanul: mi, én nem tehetek semmiről. A diktátor kivégzése után az államot egy maffia tette a magáévá, nekem semmi beleszólásom nem volt és nem lehetett mindabba, ami harminchét éve történik.
Ami elég siralmas, és gondolkodásra kellene okot adnia akkor is, ha igaz lenne. Elvégre mégiscsak egy demokráciában élünk, szavazhattunk bármire, kizárhattunk volna bárkiket, legalábbis elvileg.
Gyakorlatilag persze, jól tudom, másképp van mindez: a többség dönt csak azok számára demokratikus elv, akik ma születtek. Egyelőre nincs jobb, de hát ez sem biztosíték semmire.
Másfelől azok a hajszálereken közlekedő jelenségek is működnek, amelyek nem egy pecsétben valósulnak meg, de azért nem kevésbé létezők. Hányan ordítozunk a korrupció ellen, ugyanakkor mégis hozzá folyamodunk, mondván, hogy „itt úgysem lehet másként”? Hányan rikoltozunk a minőség nevében, de ha valami magyar, már minőségnek is képzeljük, holott esetleg korántsem az? Hányan mondjuk egy érzékenyebb léleknek, hogy ne legyen már annyira balfácán (persze másképp mondjuk), miközben azt várjuk el, hogy a hivatalokban vagy a sofőriskolákban vagy akárhol jobban figyeljenek az igényeinkre?
Nemrég egy irodában végighallgattam egy idős hölgyet, aki elmesélte egy vele korabeli úrnak, hogy „ha láttam, hogy nem tudom meggyőzni, kicsit feljebb húztam a szoknyámat”. Veretes vallomását azzal fejezte be: „amelyik asszony nem tud valamit elintézni, az akassza fel magát!” Kedves gondolat csakugyan. De vajon minden hivatalban férfiak ülnek? Vajon minden férfit elvarázsol egy kivillanó boka-térd-comb látványa? És nem sok ilyen nő miatt nem működik a feminizmus?
Érthető talán, hogy miről beszélek: vannak hiteink, amelyekről azt sem tudjuk, hogy működnek, ez azonban nem zavarja őket abban, hogy működjenek, működésükkel pedig a társadalom működéséhez, robotképéhez járulnak hozzá. Sőt, vannak előítéleteink-gesztustartályaink, amelyek éppen azt működtetik, amiket retorikusan mi sem szeretünk, sőt, amelyek ellen küzdünk elszántan és őszintén.
Szóval ne gengszterezzünk, mert mi is benne vagyunk abban az országban, amelyben élünk. Tetszik-nem tetszik, mi is tettük olyanná, amilyen.