Olyan az érdeklődésem, mint az aknamező. Nyugodtan kutakodom egy regényhez, amely a XIX. századról szólna, és közben hírét veszem, hogy meghalt Kerestély Zsolt. Erre elkezd érdekelni, hogy ki hogyan viszonyult a magyarságához Bukarestben – nem az áruló-nem áruló tengelyen mozgok, hanem egyszerűen azon, amelyiken a szociális megítélés működött: emlékszem, Jánosi János, aki Ion Ianoși néven lett jelentős román esztéta, mennyi fájdalommal emlegeti emlékirataiban, milyen nehéz volt elviselnie a magyar értelmiségiek neheztelő tekintetét. Emlékszem arra is, hogy még a Matca indulásakor interjút készítettem András Zoltánnal, a Sarmalele reci nevű együttes énekesével, aki elmesélte, ő mindig vigyázott, hogy eljárjon a Calvineum előadásaira, és a gyermekét is az Adyba adta.
Van tehát, aki a magyarságát adott és nem alkudható identitásnak tartja, míg mások úgy érzik, az érvényesülés érdekében lehet identitást váltani. Jánosi János eleve többazonosságú környezetben született, egy brassói zsidó-magyar-német családban, az ő választása tehát annál inkább érthető az érvényesülésen túl is.
„-Te Martin vagy, vagy Márton? – Mindkettő. Nehéz is vóna választani. Elvégre némötnek szült anyád. Nem a’. Embernek. Aki az lesz, ami akar. Nem beszélt rá, hogy német legyek, arra se, hogy magyar. Elindított annak, hogy én tudjak legjobban németül a faluban. – Hát magyarul? Azt is.” Ez a párbeszéd a Tibold Márton-ban, Molter Károly remek regényében olvasható. Mint tudjuk, Nabokov orosz volt és angol lett, legalábbis irodalmában, Kundera cseh volt, és francia lett, Cioran román volt, és francia lett, Beckett írnek született, és franciául is alkotott. De Faludy is angolul írta a Jegyzetek az esőerdőből első változatát, és egyáltalán, a kommunizmus egyik terhes és nem eléggé elemzett öröksége, hogy a jogos féltésből erényt faragtunk, s nem tudtuk elfogadni, hogy az antennáink mindenfelé kinyújtóztathatók.
Szóval nyomozok ebben az ügyben. Máskor egy marosvásárhelyi antikváriumban bódorgok, és kezembe akad Látó Anna egyik könyve. Egyébként Jánosi édesanyja volt, de most nem ezért érdekes. Hanem azért, mert arra gondolok, legközelebb ezt ajánlanám az Ábel kiadónak abba a sorozatába, amelyben először Sinkó Zoltán jelent meg, az idén P. Lengyel József fog megjelenni, jövőre pedig Péterfy Emília egyik kötetét tervezzük.
Gondolom, mindenki így van ezzel, vagy így lehetne, még ha sokan ragaszkodnak is ahhoz, amit előzőleg elterveztek. Én erre-arra dangubálok, hátha felfedezem Amerikát.