Az a jó, amikor az applikáció is meg tud lepni.
Sokadszorra teszem meg a Bukarest-Marosvásárhely utat, és eddig mindig Segesvár felé hozott a Waze. Tegnap azonban elvitt az autópálya felé, Radnótnál letérített, Szeben felé küldött, és az Olt völgyén hozott haza – gondolom, a Prahova völgyén dugók voltak.
Eleinte aggódtam: ahol meg szoktam szállni, onnan egy perc az utca, amelyen balra térek, hogy Segesvár felé lyukadjak ki. Amikor mégis azt mondta, hogy másfelé menjek, megijedtem, hogy rosszul ütöttem be valamit. Aztán láttam, hogy öt óra az út, Kolozsvár nem lehet olyan messze, akkor mégse ő a hülye, s nem is én.
Olyan szerű változás ez, mint hogy már egyetlen telefonszámot sem tudunk betéve. Mindegyik a telefonunk memóriájában található, mi csak megnyomjuk a gombot, s a gép tárcsáz. Édesapám még tábláról táblára vezetett, engem meg már zavar, ha az app nem szólal meg néhány percen át.
Robotok lettünk robotok között, noha még meg tudunk lepődni – ez azért jó jel. A műszerfal kijelzi, pontosan hány kilométerre elég a benzin, a Waze irányít, ráadásul hibrid autóm van, szóval kuplungot sem kell használnom.
A fáradtság, az viszont nagyon emberi dolog, és egyetlen robot sem mentesít tőle. Akárhol visz az app, mindig belefutok néhány dugóba, ahol lépésben kell haladni, és még a lábamnak is összpontosítania kell. Két napig el is van zsibbadva rendesen egy-egy ilyen út után. Csodálom a TIR-sofőröket.
Eddig mindenesetre tiszta volt a dolog: ha Vásárhelyre megyek, a Prahova völgye az irány, ha Kolozsvárra, akkor az Olté. Most már ez sem egyértelmű. Mi lesz így a világból…