A gazdaságélénkítési csomag nem csupán a 2026-os évre szól, hanem 2032-ig határozza meg az állami támogatási programokat, amelyekre összesen 5 milliárd eurót irányzott elő a kormány – jelentette be a tegnapi kormányülés után a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón Alexandru Nazare pénzügyminiszter. Közlése szerint a támogatási programok részletes feltételeit a jogszabályok elfogadásától számított 90 napon belül dolgozzák ki, és egyeztetnek róluk a romániai vállalkozókkal. A miniszter hangsúlyozta: a csomag egyik fontos eleme egy olyan új eszköz bevezetése, amely lehetővé teszi az egymilliárd lejnél nagyobb értékű beruházások ösztönzését. Mint mondta, ilyen eszköz eddig nem állt rendelkezésre, ezért az elmúlt években több stratégiai jelentőségű beruházás is elmaradt. Kifejtette: a jogszabály célja, hogy Románia gyorsabban és versenyképesebben tudjon nagyberuházásokat vonzani az erős regionális és globális versenyben. Nazare szerint a gazdaságélénkítő intézkedések idei költségvetési vonzata 2,2 milliárd lej. (