Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy a jövő héten valószínűleg kinevezik az új oktatási minisztert, és azt is hozzátette, hogy nincs valódi alapja a tanügyi szakszervezeteknek a költségvetési csökkentésekkel kapcsolatos aggodalmának.
A tanügyi szakszervezetek szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, és többek között azt azt állítják, hogy a tanügyben elbocsátások következnek, és az oktatás idei büdzséje jóval alacsonyabb lesz a tavalyinál.
A minniszterelnök szerint – aki jelenleg az ügyvivő tanügyminiszter is – mindez csak szóbeszéd.
A Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség szerda délelőtt bejelentette, hogy a január 14–31. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei szerint a tanügyi alkalmazottak háromnegyede (74,7 százalék) készen áll részt venni egy általános sztrájkban. A felmérésben több mint 17 ezer tanügyi alkalmazott vett részt; 87,4 százalékuk pedagógus, 6,9 százalékuk kisegítő tanszemélyzet és 5,7 százalékuk kisegítő személyzet. Amennyiben pedig a kormány nem fontolja meg a „tanügyellenes” intézkedéseit áprilisig, a szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi május második felében – írja az Agerpres hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.