Tegnap este leomlott a Szilágycsehi református templom tornya, és az épület jelentős része. Nem találtak áldozatokat az összeomlott templomtorony romjai alatt – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a kutatás lezárása után.

A balesetben egy rendőr megsérült, állapota stabil. A lehulló fal- és tetőszerkezeti elemek több, a járdán és az úttesten parkoló autót is megrongáltak.

Nem hivatalos források szerint a templom közvetlen környezetében földmunkák zajlottak az elmúlt időszakban, ami felveti annak lehetőségét, hogy ezek is hozzájárulhattak az épület szerkezeti instabilitásához. A hatóságok vizsgálják az omlás pontos okait.

Az 500 éves szilágycsehi református templom, Szilágy megye egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke, 10 millió lej értékű felújítás alatt állt. A helyzet tisztázását követően a minisztérium lépéseket fog tenni annak biztosítására, hogy a munkálatok folytatódhassanak – tájékoztat a szaktárca.

Ma a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közölte, hogy súlyos szerkezeti hibái voltak a szóban forgó műemléktemplom leomlott tornyának, de arra nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak. Az egyházkerület adománygyűjtést
indított a torony újjáépítésére.