Lassan az ötödik évébe lép a 2022 februárja óta tartó orosz-ukrán háború. Tavaly az orosz hadsereg több ezer négyzetkilométerrel növelte az elfoglalt ukrajnai területek nagyságát, ám a jelentős veszteségekkel járó támadások során nem ért el stratégiai jelentőségű eredményeket. Moszkvának még a két Donyec-medencei megyét, Donyecket és Luhanszkot sem sikerült elfoglalnia teljes egészében.
Az oroszok elsősorban az ukrán energiahálózatra, míg az ukránok az olajfinomítókra, -vezetékekre, illetve -tározókra mérnek csapásokat. Az orosz taktika része az is, hogy a városok ellen rendre a hajnali órákban intéznek támadást, ezzel fokozva a polgári lakosságra kifejtett nyomást.
Bár Donald Trump a megválasztása előtt még arról beszélt, hogy egy nap alatt békét teremt Ukrajnában, próbálkozásai eddig kudarcba fulladtak. A diplomáciai erőfeszítések 2025 végén sem hoztak áttörést, és több szereplő is arra figyelmeztet, hogy a tárgyalások 2026-ban is folytatódhatnak anélkül, hogy radikális előrelépés történne. A párbeszédek gyakran hosszú, többoldalú egyeztetésekbe torkollnak, amelyek lassan haladnak. A fő akadályok közé tartozik, hogy Moszkva területi engedményeket és Ukrajna semlegességét követeli, míg Kijev és európai partnerei a területi integritást és biztonsági garanciákat szorgalmaznak.
Két forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek: részleges megállapodás vagy a frontok befagyasztása a jelenlegi vonalak mentén, ami de facto területi veszteségeket jelentene Ukrajnának; vagy a tárgyalások meghiúsulása és a konfliktus elhúzódása, amelyet Moszkva katonai nyomásgyakorlása és fenyegetése is kísérhet. A külső szereplők – különösen az Egyesült Államok és európai vezetők – közvetítői szerepe döntő lesz, de a politikai akarat és a garanciák részletei határozzák meg, hogy bármilyen megállapodás mennyire lesz tartós.
