A legfelsőbb bíróság megtámadja az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet. A testület ma egyöntetűen határozott erről.

A legfelsőbb bíróság tagjait Lia Savonea elnök hívta össze, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Bolojan-kormány új tervezetéről.

A kormány a hét elején vállalt felelősséget a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetért. E szerint a nyugdíjkorhatár a korábbi 10 év helyett 15 éves átmeneti időszak alatt fokozatosan a jelenlegi 48 évről 65 évre nő. A jogszabályjavaslat azt is előírja, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja meg az utolsó nettó fizetésük 70 százalékát.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) korábban negatívan véleményezte a tervezetet. A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szabályozó törvénytervezet előző változatát október 20-án arra hivatkozva utasította el az alkotmánybíróság, hogy a kormány a CSM – amúgy nem jogi kötőerejű – véleményezése nélkül terjesztette be a jogszabályjavaslatot a parlamentbe.