Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése, hogy az energia területén megfizethető árat lehessen biztosítani a lakosságnak, illetve versenyképes árat a vállalatoknak. Ennek érdekében fontos az összeköttetés javítása a régió országai között a villamosenergia területén.

A valódi előrelépéshez azonban elengedhetetlen a nyílt párbeszéd a szomszédos országokkal, amelyek közvetlenül érintettek az energetikai összeköttetésben. Az Orbán Viktorral tartott megbeszélésen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is részt vett. Ezt követően Ilie Bolojan miniszterelnök megkezdte kétnapos ausztriai hivatalos látogatását, amelynek első mozzanataként Christian Stocker kancellárral közösen részt vett a Románia bécsi nagykövetsége által a román nemzeti ünnep alkalmából adott fogadáson. Az eseményen Ilie Bolojan megköszönte az Ausztriában dolgozó román állampolgárok munkáját, és a román kormány tiszteletéről biztosította őket. Christian Stocker szövetségi kancellár beszédében kiemelte, hálásak az Ausztriában dolgozó román állampolgárok tevékenységéért. Hozzátette, a Románia és Ausztria közötti barátság a gazdasági és kulturális együttműködés mellett az európai szintű partnerségekben, valamint az illegális migráció elleni küzdelem terén is tükröződik. A fogadáson Oana Țoiu külügyminiszter is részt vett.