Románia továbbra is korrupt ország, és a polgárok okkal elégedetlenek, mindazonáltal kevésbé vagyunk korruptok, mint 20 évvel ezelőtt – jelentette ki az államfő hétfő este a Cotroceni palotában, a nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadáson.
Nicușor Dan hozzátette: rosszabbul élünk, mint tavaly, de sokkal jobban élünk, mint 20 évvel ezelőtt, és jobban élünk, mint sok szomszédos ország polgárai.
Az elnök arra buzdította az embereket, hogy próbálják nyugodtan és kiegyensúlyozott módon megbeszélni a társadalmunk problémáit, keressék a közös pontokat, mivel „olyan korban élünk, amikor csak azok az országok fejlődnek, amelyek képesek belső szolidaritást teremteni”.
A legtöbb helyen békésen zajlott a román nemzeti ünnep, a magukat szuverenistáknak tartó csoportok fő gyülekezési helyén, Gyulafehérváron viszont több incidensre is sor került. A mintegy 20 ezer résztvevő előtt lezajlott katonai parádé alkalmával a tömeg egy része a díszsort köszöntő Ilie Bolojan miniszterelnök lemondását követelte. Többen a román himnusz lejátszása közben is fütyültek.
Tülekedésre került sor George Simion AUR-elnök és Călin Georgescu volt elnökjelölt hívei között is, illetve egy személy feljelentést tett a rendőrségen, miután Georgescu kísérői állítólag bántalmazták. A 33 éves ploiești-i férfit körbevették, lökdösték, és megpróbálták kitépni a kezéből a „Mars Moszkvába!” feliratú plakátját. A Fehér megyei rendőrség közleménye szerint az ügyben ütlegelés és már erőszakos cselekmények gyanújával indult nyomozás.