Múlt szombati műsorunkban a november 9. és 16 között megrendezésre került 19. Bukaresti Magyar Filmhéten bemutatott alkotásokról készült adásunk első részét hallhatták, amelyben többek között a nagysikerű Hunyadi televizíófilm sorozatról hallhattak, illetve interjúkat azokkal az alkotókkal, filmrendezőkkel, vágókkal – akik részt vettek a fővárosi magyar filmhét vetítésein, illetve az azt követő közönségtalálkozókon. Az alkotókat akkor Bara Zsolt, a Bukaresti Rádio munkatársa kérte mikorfon elé. A mai műsorban a bukaresti magyar filmhét zárófilmjéről, az azóta már számos erdélyi településen is bemutatott Bölöni – Az erdélyi legenda című dokumentumfilmről hallhatnak. Dr. Kollarik Tamás és Szabó Attila filmje Bölöni Lászlónak, a legendás labdarúgónak és edzőnek az életútját mutatja be – az Észpresszóban Farkas Ráduly Melánia interjúit hallhatják dr. Kollarik Tamás filmrendezővel, és Bölöni Lászlóval – tartsanak velünk!
Árverezés templomépítés javára
Már a templomfalakat húzzák Apahidán. Sikó Csaba helyi lelkipásztor reménykedik, hogy sikerül tél előtt legalább „szárazon” lefedni az épületet. Bibza…
Tovább...Fogyatékosok világnapja volt tegnap
Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, születési rendellenesség, katasztrófa…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...