Erős transzatlanti együttműködésre van szükség az ukrajnai háború megoldásában, mert az eredményeket hoz – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke tegnap. Az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának londoni szervezésű virtuális tanácskozását követően Ursula von der Leyen közölte, a koalíció tagjai örömmel fogadták Marco Rubio amerikai külügyminiszter részvételét a megbeszélésen. Az uniós tanács elnöke azon véleményének adott hangot, hogy az orosz gazdaság elleni összehangolt és egymást követő szankciók jelentős hatást érnek el. Elmondta: mivel a nyomásgyakorlás az egyetlen nyelv, amit Oroszország ért, addig fogják fokozni a nyomást, amíg valódi hajlandóság nem mutatkozik részéről arra, hogy a béke felé vezető hiteles útra térjen – fogalmazott Ursula von der Leyen. A bizottság elnöke szerint Oroszország Kijev elleni támadásainak fokozása, Moldova és Románia légterének közelmúltbeli megsértése rakétákkal és drónokkal arra emlékeztet, hogy Ukrajna biztonsága egyben Európa biztonsága is.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...