Ausztráliában az ország története során először a demencia vált a vezető halálokká 2024-ben – olvasható az ausztrál statisztikai hivatal (ABS) ma közzétett feljegyzésében, amelyből az is kiderült, hogy a betegség gyakrabban érinti a nőket, mivel ők általában hosszabb élettartamra számíthatnak. „Az adatok szerint a demenciában elhunytak 62,4 százaléka nő volt” – emelte ki a jelentés

A hivatal tájékoztatása szerint tavaly a mintegy 187 ezer halálozásból több mint 17 500-at okozott demencia, megelőzve az eddig vezető halálozási oknak számító szívbetegséget is. A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy 2006-ban a demenciában elhunytak száma 6550 volt, így 2024-re ez a szám több mint 160 százalékkal nőtt, miközben a szívbetegség okozta halálozások aránya ugyanebben az időszakban 29,6 százalékkal csökkent. Kiemelik továbbá, hogy a tavaly demenciában elhunytak több mint 68 százaléka 75 év fölötti volt. Míg a nők körében a demencia már 2016 óta vezető halálok, a férfiak közül a legtöbben továbbra is szívkoszorúér-megbetegedésekben halnak meg.

Az ország egészségügyi és népjóléti intézete által szeptemberben közzétett jelentés szerint a demenciáva 5l élők száma várhatóan több mint egymillióra nőhet 2065-ben.