Ma délután 4 órától Nicușor Dan államfő a Cotroceni-palotában folytat megbeszélést a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőivel és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) képviselőivel a bírák és ügyészek nyugdíjáról, amit a kormány csökkenteni akar, illetve növelni akarja a magisztrátusok szolgálati idejét és nyugdíjkorhatárát. Az egyeztetésre azt követően kerül sor, hogy korábban az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a kormány által a parlamentben felelősségvállalással elfogadott törvényt, de a talárosok a tervezet ellen csak formai kifogást emeltek. Mint kiderült, a bírák és az ügyészek továbbra sem hajlandók elfogadni a kormány által kezdeményezett változtatásokat. Claudiu Sandu, a CSM elnöke tegnap kijelentette, hogy nem az utolsó nettó bérük 70 százalékát, hanem az utolsó bruttó fizetésük 65 százalékát szeretnék megkapni nyugdíjként és a 10 éves átmenet helyett 15-20 éves türelmi időszakot kérnek.
Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát
A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát. Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte:…
Tovább...