91 éves korában elhunyt Sofia Corradi jogász és oktatási szakértő, az Erasmus diákcsereprogram társalapítója. Corradi elsőként még az 1960-as évek végén vetette fel az európai egyetemek közti diákcsereprogram ötletét, az azóta az Európai Unión kívül is működő program pedig még 1987-ben indult útjára és létrejötte óta nagyjából 15 millió diák vette igénybe az ez által nyújtott lehetőségeket.
(tovább…) Continue ReadingAz amerikai elnök a háború befagyasztását javasolja
Úgy osszák fel, ahogy most van – mondta Donald Trump az ukrajnai háború befejezéséről újságíróknak az amerikai elnöki repülőgép fedélzetén.
(tovább…) Continue ReadingReagáltak a budapestre tervezett csúcstalálkozóra
Nem szép, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Magyarországra, az Európai Unió egyik tagállamába utazik az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalásokra – jelentette ki az EU külpolitikai főképviselője a Reuters szerint.
(tovább…) Continue ReadingMódosítanák a csatlakozási feltételeket
Nem adnának teljes szavazati jogot az Európai Unióban a jövőben csatlakozó országoknak – ezt a forgatókönyvet veszik számításba Moldova Köztársaság és Ukrajna csatlakozására. Az ezután csatlakozó országok nem rendelkeznének vétójoggal, ezzel meggyőzhetnék a szkeptikus politikusokat, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, hogy fogadják el a bővítést – írja a Politico.
(tovább…) Continue ReadingMegdőlt a hidegrekord
Megdőlt az október 20-án valaha mért hidegrekord Romániában. Hétfő reggel Csíkszeredában -9,2 fokot mértek, míg az eddigi rekordot 1949. október 20-án jegyezték -9 fokkal.
(tovább…) Continue ReadingEllenőriznék az orosz fantom flottát
Az Európai Bizottság felkéri a tagállamokat, hogy támogassák azt a tervezetet, amelynek köszönhetően ellenőrzést lehetne végezni a nem orosz zászló alatt közlekedő tanker hajók fedélzetén, amelyeket Oroszország a kőolajexportra vonatkozó nemzetközi korlátozások kijátszására használ.
(tovább…) Continue ReadingKerüljük a szúnyogokat
Június elejétől 47 West Nile fertőzött esetet regisztráltak, a legtöbbet Bukarestben, Galac, Braial és Iflov megyében – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet. Ezek közül 39-et erősítettek meg laboratóriumi vizsgálattal, egy beteg pedig életét vesztette.
(tovább…) Continue Reading„A politikai kalkulus szöges ellentétben áll az izraeli lakosság közérzetével”
Salamon Márton Lászlóval, a Román Kulturális Intézet tel-avivi igazgatójával beszélgettünk a gázai tűzszünetről és a béke esélyeiről.
Continue ReadingVasalt vidékiség
„Danku Pál helytörténész kikutatta Krasznahorkai származását. Íme: ’A Korim ősei tótkomlósi evangélikus szlovák gazdák voltak. Krasznahorkai nyilatkozataiban mást sejtet… A Korimok Gömörből…
Continue ReadingKatolikus igehirdetés, 2025. október 19.
Mai egyházi műsorunkban Vass Nimród István gyimesfelsőloki római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Continue ReadingPrioritás az állami tartozások törlesztése
A kormány prioritásként kezeli a már leszerződött beruházások finanszírozásának biztosítását és a késedelmes állami kifizetések törlesztését – jelentette ki a miniszterelnök.
(tovább…) Continue ReadingEgyre nagyobb a költségvetési hiány
Év végére megközelíti a 30 milliárd eurót a költségvetési hiány – nyilatkozta Ilie Bolojan miniszterelnök. Elmondta, Románia minden évben 25 százalékkal többet költ, mint amennyit beszed.
(tovább…) Continue Reading









