Csúszik Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erre a hétre tervezett találkozója, értesült a Fehér Ház tisztviselőjétől a CNN amerikai hírtelevízió. Donald Trump még a múlt csütörtöki, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetése után jelentette be, hogy a héten „magas rangú tanácsadóik” leülnek tárgyalni egymással. Lavrov és Rubio a héten telefonon már beszélt egymással, és megvitatta a következő lépéseket. A Kreml utólag konstruktívnak nevezte a telefonbeszélgetést, a CNN forrásai szerint ugyanakkor az orosz álláspont nem változott annyira, hogy túllépjen a maximalista állásponton. Amerikai tisztviselők szerint az Egyesült Államoknak és Oroszországnak eltérnek az elvárásai a háború befejezésével kapcsolatban, részben ez is magyarázhatja, hogy miért halasztották a külügyminiszterek eheti találkozóját. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ennek a halasztásnak milyen hatása lesz a budapesti Trump–Putyin-találkozóra – közölte a CNN.
Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...Izraelt és Szaúd-Arábiát támadta Irán az éjjel
Ma hajnalban légitámadás érte Irán több városát, köztük Teheránt és nemzetközi repülőterének környékét. Az első beszámolók szerint az iráni főváros…
Tovább...Rég elkészültek a választervek
Irán már Ali Hamenei legfőbb vezető halálát megelőzően választervet készített egy esetleges amerikai, illetve izraeli támadásra - közölte tegnap Ali…
Tovább...