Nem áll szándékában megadóztatni az otthon készült lekvárokat – jelentette ki az Országos Adóhatóság elnöke. Adrian Nica szerdán beszélt arról, hogy a tervezett és a ténylegesen behajtott ÁFA közötti különbségbe bele számítanak az otthon, saját fogyasztásra készített termékek is.

Elmondta, habár ide számolják, ez még nem jelenti azt, hogy megadózzák a lakosság saját fogyasztására készített termékeit, illetve adóellenőrök érkeznek az emberekhez. Az ANAF elnöke közleményében leszögezte, javítani akarja a tervezett és a behajtott ÁFA közötti különbség összetételet, hiszen bizonyos saját fogyasztásra szánt termékek megmásíthatják a potenciálisan ÁFA-köteles termékek mennyiségét – idézi a Hotnews a hatóság közleményét.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön Facebook bejegyzésben tett feljelentés saját maga ellen idézem: Készséggel beismerem, törvénysértést követtem el. Hétvégén a feleségemmel hat üveg szilvaízt főztünk. Saját szilvából, saját fazékban, saját bűntudattal. Pálinkát is főztem volna, de a szilva nem volt elég. Most rettegek: mikor kopogtat az ANAF, hogy lefoglalja a bűnjeleket? – idáig az idézet.