Kvantummechanikai kutatásokért ítélték oda idén a fizikai Nobel-díjat. John Clarke brit, Michel H. Devoret francia és John M. Martinis amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat kvantummechanikai kutatásaiért a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint, ami röviddel adásunk előtt történt meg. A Nobel-bizottság tegnap jelentette be, hogy Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért. Az indoklás szerint a három tudós azonosította az immunrendszer biztonsági őreit, a regulációs T-sejteket, amelyek megakadályozzák, hogy immunsejtjeink saját szervezetünket támadják. Eredményeik reményt nyújtanak az autoimmun betegségek kezelésére vagy gyógyítására, hatékonyabb rákkezeléseket tehetnek lehetővé, és segítségükkel megelőzhetők lehetnek a súlyos szövődmények az őssejtátültetések után.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...