Tegnap, október 5-én ért véget Kolozsváron a 25. Filmtettfeszt – azaz erdélyi magyar filmszemle. A vetítések mellett, melyeken a közönség idén is ingyen vehetett részt, ádtaták a szakmai díjakat is.
Így a 11. Filmgalopp fődíját a Tőlem tudjátok meg. Hat roma portré a székelykeresztúri régióból című, 93 perces dokumentumfilm, az erdélyi magyar közösségbe tökéletesen beilleszkedett romákról szóló portréfilm nyerte el. A filmet Lakatos Miska rendezte. A Filmgalopp zsűrijének különdíját Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című animációs dokumentumfilmje nyerte el.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által felajánlott különdíjat szintén egy animációs film, a Búzási Gyopár-Orsolya rendezte, a Maros Megyei Múzeum megrendelésére készült Bernády Amerikába megy kapta. A közönségdíjat az online szavazás nyomán Incze Csaba Énlaki hétköznapok című, 74 perces alkotása nyerte több mint 1400 szavazattal. Kacsó Edith a bukaresti Magyar Adás(TVR) szerkesztője kapta idén a szakmai elismerésként adott a Fám Erika-díjat, míg a Sárga Csikó Díjat Dimény Áron színművész a kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja vehette át.