Nicușor Dan államelnök tegnap kijelentette, hogy a kormány meghozta már a legtöbb olyan deficitcsökkentő intézkedést, amelyek lehetővé teszik az Európai Bizottsággal szemben vállalt 2025 és 2026-os hiánycélok megközelítését. Hangsúlyozta, az állam kénytelen volt most meghozni a deficitcsökkentő intézkedéseket, amelyek negatívan érintették a lakosságot és az üzleti szférát, de ha 2026-ban sikerül 6 százalék alá csökkenteni a GDP-arányos költségvetési hiányt, akkor lehetőség lesz tárgyalni a magánszektorral a következő évek adórendszeréről a kiszámíthatóság biztosítása érdekében. Az államelnök tegnap este az Euronewsnak nyilatkozva az ország gazdasági helyzetéről és a fellendülés lehetőségeiről beszélt. Elmondta, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás – amely lehetséges, hogy már jövő nyáron megtörténik – plusz garanciát fog jelenteni a román gazdaság számára. Hozzátette, hogy 2027-ben megkezdődhet a gáz kitermelése a Fekete-tengerből, és 2028-ra elkészülhet egy autópálya, amely összeköti a konstancai kikötőt Nyugat-Európával.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Várják a támogatási igényléseket
Mától fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési igényléseit a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség. Az űrlapokat június 5-ig lehet benyújtani. Az intézmény…
Tovább...Elegendő kőolajtartaléka van Romániának
Románia akár négy hónapon át is biztosítani tudná az üzemanyag-ellátást akkor is, ha egyáltalán nem érkezne több gázolaj az országba…
Tovább...Az ársapka mellékhatásaira figyelmeztet a kormányfő
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt…
Tovább...