Kiegészítette a román légtérbe engedély nélkül berepülő katonai drónok és repülőgépek lelövésével kapcsolatos szabályozást tegnapi ülésén a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) – közölte a védelmi miniszter.
Ionuț Moșteanu az elnöki hivatalban tartott tanácskozás után elmondta: a román légteret megsértő katonai drónok és repülőgépek azonosításáról, elfogásáról és végső esetben lelövéséről a NATO-eljárásai alapján ezentúl a katonai parancsnokság dönthet.
Hazánkban egy idén tavasszal kihirdetett törvény és egy júliusban kiadott miniszteri rendelet szabályozza a légtérsértés esetén követendő eljárást, amelyet most a nemzetbiztonsági testület kiegészített. A legfelsőbb védelmi tanács egyebek mellett meghatározta, hogy milyen típusú objektumokat kell védeni a drónok ellen. A listát akár ideiglenes objektumokkal is kiegészíthetik, amikor például egy olyan épületet, vagy szabadtéri rendezvényt kell védeni, ahol állam- vagy kormányfők vannak jelen – magyarázta. A miniszter szerint most már nemcsak a távirányítású, hanem a hagyományos katonai repülőgépek esetében is a légtérvédelemért felelős, szolgálatban lévő katonai parancsnok hozhatja meg a végső döntést a légtérsértő repülőgép lelövéséről, de ez csak a legvégső lehetőség, amennyiben az nem hajlandó azonosítani magát és felszólításra sem hagyja el Románia légterét.
A légterünket megsértő civil repülőgépek esetleges lelövéséről szóló döntést továbbra is csak a védelmi miniszter hozhatja meg.