Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az ország legmagasabb kitüntetését adományozza a nemrégiben meggyilkolt Charlie Kirk konzervatív aktivistának. Kirk búcsúztatásán, több tízezer emlékező előtt beszélve Trump generációja óriásának nevezte a fiatalon elhunyt aktivistát, és úgy vélte, hogy munkásságának köszönhetően az ország jobb és erősebb lett. Az amerikai konzervatív aktivista gyászszertartását a glendale-i State Farm stadionban tartották. Trump szerint Kirket erőszakosan megölték, mert az igazságért és szabadságért szólalt fel, Istenért, hazáért és a józan észért. A 31 éves Charlie Kirköt, a Turning Point USA konzervatív csoport alapítóját a Utah Valley Egyetemen egy fiatalok számára tartott vitafórumon gyilkolták meg szeptember 10-én. Kirk búcsúztatásán az amerikai kormányzat számos tagja jelen volt és felszólalt, illetve részt vett az amerikai kongresszus több képviselője is.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...