Az alapélelmiszerek árrése korlátozásának október 1 utáni meghosszabbításáról, valamint a helyi közigazgatási reformról tárgyaltak a délelőtt a kormánykoalíció vezetői.

A szociáldemokraták szerint az alapélelmiszerek árrésének korlátozása 18 százalékról 1 százalékra csökkentette az inflációt, ezért az intézkedés fenntartása mellett érveltek. Szerintük az intézkedés kivezetésével 15 százalékos drágulás várható az alapélelmiszereknél. Az USR képviselői szerint az intézkedés korlátozott idejű kell legyen, mert az állam beavatkozása a piacgazdaságban pont a várt eredmény ellenkezőjét váltja ki. A koalíciónak megállapodásra kell jutnia a közigazgatási állások csökkentéséről is. Ilie Bolojan miniszterelnök 40 százalékos leépítést szorgalmaz, miközben a szociáldemokraták csak az állások 10 százalékának felszámolását szorgalmazzák, ami nem vezetne elbocsátásokhoz. Politika források szerint Ilie Bolojan miniszterelnök szerda délután a polgármesterekkel és a megyei tanácsok elnökeivel tárgyal a közigazgatási reformról.