A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet azzal, és nem lesz partner abban, hogy a helyi közigazgatás reformja az elbocsátásokra irányuljon – jelentette ki a párt ügyvivő elnöke.

Sorin Grindeanu egy tévéinterjúban elmondta, a reformoknak emelniük kell az önkormányzatok szolgáltatásainak színvonalát is. Ezért pártja azt fogja javasolni a helyi közigazgatás reformját kidolgozó koalíciós munkacsoportban, hogy dolgozzanak ki egy képletet az azonos méretű közigazgatási egységek számára az alkalmazottak optimális számának meghatározásához.

„Kidolgozunk egy mindenkire érvényes képletet, mindenkire érvényes szabályokat alkotunk” – magyarázta a PSD ügyvivő elnöke, hangsúlyozva, hogy a cél a költségcsökkentés kell hogy legyen, nem a létszámcsökkentés.

Grindeanu szerint az önkormányzati alkalmazottak elbocsátása nem jelent minden esetben megtakarítást. Példának hozta fel Bukarest hatodik kerületét, ahol az önkormányzati alkalmazottak végzik el a közterület-fenntartással kapcsolatos feladatokat. Elbocsátások esetén ezt a tevékenységet ki kell szervezni, így a személyzeti költségeket kifizetik majd a leszerződött cégnek – magyarázta a politikus.