Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szerint Európa és a teljes nyugati közösség kettős mércét használ az ukrajnai és a gázai háborúval szemben. Sánchez, aki ma hivatalos látogatásra érkezett Londonba Keir Starmer brit kormányfő meghívására, a Guardian című baloldali brit napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: ami a Gázai övezetben zajlik, az a nemzetközi kapcsolatok XXI. Századi történetének talán legsötétebb fejezete.
A szocialista párti spanyol kormányfő kijelentette: Madrid annak elérésére törekszik, hogy az Európai Unió függessze fel az Izraellel ápolt stratégiai partneri viszonyát. Sánchez szerint a gázai és az ukrajnai háború teljesen eltérő okokból robbant ki, a világ mégis azt kérdezi, hogy Európa és a nyugati közösség miért alkalmaz
kettős mércét a két konfliktussal szembeni fellépésében.
A spanyol miniszterelnök szerint az EU megosztott abban a kérdésben, hogy miként kell Izraelre befolyást gyakorolni, ez azonban elfogadhatatlan és fenntarthatatlan, ha az unió erősíteni akarja hitelességét más válságok, mindenekelőtt az ukrajnai háború kezelésében.
Pedro Sánchez elmondta: Spanyolország megpróbálja elérni, hogy az EU aktívabban lépjen fel Izraellel szemben. A lehetséges lépések közé sorolta pénzügyi büntetőintézkedések bevezetését Izrael ellen.