Keddi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan nem erősítette meg tételesen, hogy a koalíciós tárgyalásokon a lemondással fenyegetőzött, azonban emlékeztetett, hogy a kormányalakításkor „nem volt tülekedés” a kormányfői posztért, és a folytatás érdekében fontosnak tartja a kiadások csökkentését, beleértve a közigazgatásban is.
Az elmúlt napokban feszültség alakult ki a miniszterelnök és a Szociáldemokrata Párt között, miután utóbbi ellenvetéseket fogalmazott meg a Bolojan által szorgalmazott leépítésekkel kapcsolatban. Ezt a kormányprogram megsértéseként értékelte a miniszterelnök, és állítólag lemondással fenyegetőzött.
Mindenesetre az önkormányzat leépítést elnapolták, a tervezetet várhatóan a következő két hétben véglegesítik. A koalíciós feszültségek miatt Nicuşor Dan kedd délre egyeztetésre hívta a pártokat.
Miután a közigazgatási apparátus leépítésének tekintetében nem jutottak konszenzusra a koalíciós pártok, a második deficitcsökkentő csomag hat tervezete közül ötöt fogadott el felelősségvállalással a kormány a parlament hétfő késő délutáni ülésén.
Az elfogadott intézkedések között szerepel a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának 65 évre emeléséről szóló tervezet, amely azt is megszabja, hogy a nyugdíj összege nem haladhatja meg az utolsó fizetés 70 százalékát.
Egy másik jogszabály előírja, hogy 30 százalékkal csökkentik a pénzügyi felügyelet (ASF), az energiaszabályozó hatóság (ANRE) és a távközlési hatóság (ANCOM) vezetőinek juttatásait, ugyanakkor a szakértői állasok 10, illetve az adminisztrációs állások 30 százalékát felszámolják.
Megadóztatják a Romániában tevékenykedő multinacionális cégek vállalatcsoporton belüli kifizetéseit, amelyeket adóalapjuk csökkentésére használtak, valamint növelik a tőzsdei hozamokra kivetett adót. Nyugták kiállítására és – az adóhatósághoz bekötött – pénztárgép használatára kötelezik azokat az ingatlantulajdonosokat, akik egy hónapnál rövidebb időre adnak bérbe szálláshelyeket, és emelik a lakbérekből származó bevételek adóterheit.
Megnövelik a társaságok bejegyzéséhez szükséges törzstőke értékét, emelik az egyéni vállalkozók által befizetendő egészségbiztosítási járulék összegét, és 25 lejes illetéket vetnek ki minden, az Európai Unión kívülről érkező, 150 eurós értékhatár alatti, eddig vámmentesen behozott küldeményre.