A rendőrség erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás gyanújával hivatalból indított eljárás az ügyben.
Az áldozat a a Maszol hírportál szerint úgy nyilatkozott: egy zöldségüzletben volt, amikor rátámadt és bántalmazta egy román férfi, miután hallotta, hogy magyarul beszélget a feleségével. A támadó „bozgornak” nevezte, és azt is mondta neki, hogy „nincs mit keresnie az országban”.
A magyar férfi a hírportálnak nyilatkozva úgy értékelte, hogy a támadásnak a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjének, Dan Tanasának más etnikumúak ellen irányuló felhívásához lehet köze.
Ez már a harmadik xenofób támadás az utóbbi egy héten. A kolozsvári bíróság hétfőn 30 napos előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, miután brutálisan bántalmazott egy külföldi vendégmunkást. Az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, jelenleg kómában van, állapota válságos.
Az ügyészség tájékoztatása szerint az eset egy hete, augusztus 26-án késő este történt a Kanton utcai vasúti átjáró közelében. Az elkövetőt rendkívül agresszív viselkedése miatt a hatóságok közveszélyesnek nyilvánították, és előzetes letartóztatásba helyezték.
A 18 éves gyanúsított Samir Lakatos ügyvédje, Isabela Maria Balogh a News.ro-nak azt mondta, védence beismerte tettét, de hangsúlyozta: nem idegengyűlöletről van szó, azért verte meg az ázsiait az utcán, mert az belekötött a húgába és a barátnőjébe. Samir Lakatos vallomása szerint húga 16 éves, a barátnője pedig 14 éves.
Ugyancsak múlt kedden Bukarestben is megtámadtak egy bangladesi futárt. Az eseteket összefüggésbe hozzák a szélsőjobboldali AUR idegenellenes médiahadjáratával.
A bukaresti főpolgármester betiltotta a szélsőjobb szervezetek xenofób tüntetését
A városháza előbb engedélyezte, majd a civil szféra tiltakozására visszavonta a Noua Dreaptă neleogionárius szervezetnek és az SOS Románia Pártnak adott engedélyt a Bukarestben mára bejelentett rasszista tüntetésre.
Stelian Bujduveanu megbízott főpolgármester kijelentette, Bukarest nem válik a radikalizmus színterévé.
A tüntetés szervezői egy visszavont jogszabálytervezetre hivatkoztak a megmozdulás bejelentésekor, egyúttal a nyilvános térben gyűlöletre és diszkriminációra uszító, kifejezetten xenofób és fajgyűlülő üzeneteket terjesztettek.
A Városháza sajtóközleménye rámutatott: a tüntetés sértené a hatályos jogszabályokat, amelyek kifejezetten tiltják az szélsőséges, fasiszta, rasszista eszméket terjesztő, illetve gyűlöletre és erőszakra uszító összejöveteleket.