A parlament ma este 7 órakor kezdődő több egymást követő ülésen vállal felelősséget a második deficitcsökkentő csomagot alkotó öt jogszabályért. A kormánykoalíció eredetileg hat csomagért akart felelősséget vállalni, de a pénteki krományülés napirendjéről utolsó pillanatban lekerült a hatodik tervezet, miután a kormánypártok nem tudtak megegyezni a helyi közigazgatásban tervezett létszámcsökkentésről. A koalíció pártjai vasárnap is egyeztetettek erről, de nem tudtak megállapodásra jutni. A vita sajtóértesülések szerint feszült hangulatban zajlott. Ilie Bolojan kormányfő kilátásba helyezte lemondását is, ha nem tudnak megállapodni a közigazgatási reformról.  A felek végül elhalasztották két héttel ennek a tervezetnek az elfogadását. A felelősségvállalási eljárás azonban folytatódik a másik öt tervezetért, így a bejelentett program szerint a parlament két házának első együttes ülésén a bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos tervezetért, a második ülésen az egészségügyi ágazatot érintő jogszabályjavaslatért, a harmadik ülésen az állami vállalatok irányításáról szóló jogszabályt módosító tervezetért, a negyedik ülésen a szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó intézkedésekért, az ötödik ülésen pedig az adóügyi intézkedések tervezetéért vállal felelősséget a kormány. Ha a képviselők és szenátorok három napon belül nem terjesztenek be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, vagy a beterjesztett indítvány nem szerzi meg a kormány leváltásához szükséges többséget, a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezetek elfogadottnak minősülnek.