Mától részlegesen beszüntetik a munkát több romániai táblabíróság és törvényszék alkalmazottai, így tiltakozva amiatt, hogy a kormány az eddiginél rosszabb nyugdíjazási feltételeket készül életbe léptetni a bírák és ügyészek számára.
A bukaresti, galaci, gyulafehérvári, nagyváradi, konstancai, jászvásári és ploiești-i táblabíróság bíráinak, illetve a bukaresti törvényszék ügyészeinek közgyűlése tegnap döntött arról, hogy – a kényszerintézkedésekről szóló ügyek kivételével – elnapolják a tárgyalásokat mindaddig, amíg a kormány vissza nem vonja a bírák és ügyészek különnyugdíjáról szóló törvénytervezetét, amelyet a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjának részeként kormányzati felelősségvállalással tervez életbe léptetni.
Az igazságszolgáltatás szakmai szervezeteként működő legfelsőbb bírói tanács (CSM) tegnap sajtóközleményben tudatta, hogy az országnak mind a 16 fellebbviteli instanciája felhívással fordult a másik két hatalmi ág – a törvényhozás és végrehajtó hatalom – felé, és követelték az igazságszolgáltatási nyugdíjreformról szóló törvénytervezet azonnali visszavonását, valamint a bírói hatalom elleni „agresszív kampány” beszüntetését, amely szerintük veszélybe sodorja a jogállamiságot. A CSM az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értelmezi azt a kormányzati törvénykezdeményezést, amely a jövőben megszüntetné a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét, illetve a nettó bérük szintje alá csökkentené a bírák és ügyészek nyugdíját. Ez magában hordozza az igazságszolgáltatás destabilizálásának veszélyét – áll a CSM sajtóközleményében.
