A második deficitcsökkentő csomag intézkedéseiről egyeztetett Nicușor Dan államfő tegnap késő délután a koalíció vezetőivel a Victoria-palotában. A koalíciós pártok egy több mint három és fél órás egyeztetést követően döntöttek több olyan intézkedésről, amelyek a helyi közigazgatást érintik.
Az egyik legfontosabb változás szerint a jövőben a helyi önkormányzatok dönthetik el, hogy engedélyezik-e a szerencsejátékok működését a településükön, és ha igen, hol lehet ilyen tevékenységet folytatni. Emellett a személyi asszisztensek bérét nem veszi teljes egészében át az állam. A döntések között szerepel továbbá az is, hogy az Anghel Saligny infrastrukturális program folytatása elhalasztásra kerül az őszi költségvetés-kiigazításig. Az állami támogatások és a személyzeti keretek meghatározása ezentúl a Statisztikai Hivatal lakossági adatai alapján történik, nem pedig a legutóbbi népszámlálás szerint. A közigazgatási dolgozók teljesítményét legalább négyévente értékelik, az önkormányzatok pedig könnyebben juthatnak állami tulajdonban lévő területekhez vagy épületekhez – 25%-os előleggel és 10 éves részletfizetéssel.
A második költségcsökkentő csomagot pénteken fogadhatja el a kormány. A koalíciós egyeztetéseket követően kiszivárogtatott információk szerint a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjába végül nem kerül az a jogszabálytervezet, amely megtiltja az állami fizetés és a nyugdíj halmozását. A News.ro értesülése szerint pedig Nicușor Dan államfő azt javasolta, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát fokozatosan vezessék be.
