Elképzelhető, hogy bojkottal fog kezdődni az új tanév – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter. A tárcavezető az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, nem kíván jóslatokba bocsátkozni, nem tudja, mi fog történni a továbbiakban.

Daniel David azt is elmagyarázta, hogy az oktatási ágazatot érintő intézkedések azért kerültek be az első deficitcsökkentő csomagba, hogy a szeptember 8-i tanévkezdésig tudják gyakorlatba ültetni ezeket. A szakminiszter azt mondta, fontolóra vette a lemondást, de úgy véli, hogy távozása nem oldaná meg a pénzügyi és költségvetési válságot.

Az osztályok többségében nem lesznek változások a szeptemberben kezdődő tanévben, a költségvetési intézkedések elsősorban az alacsony létszámú osztályok helyzetét érintik – jelentette ki tegnap este a tanügyminiszter. Daniel David azt mondta, a szaktárca célkitűzése rugalmas marad: a több évfolyam együttes oktatásának csökkentése a gyermekek megfelelő átcsoportosításával olyan iskolákba, ahol hozzáférhetnek a standard oktatási folyamathoz. Hangsúlyozta: a döntést a helyi közösség érdekei és a tanfelügyelőségek oktatási értékelése alapján hozzák meg.