Románia azzal járulhatna hozzá a tartós ukrajnai béke biztosításához, hogy a NATO-csapatok rendelkezésére bocsátja a katonai támaszpontjait – jelentette ki tegnap este Ilie Bolojan. Az Antena1-nek nyilatkozó miniszterelnököt a kormány álláspontjáról kérdezték az európai vezetőknek azzal az Egyesült Államokhoz intézett kérésével kapcsolatban, hogy az Ukrajnának felajánlott biztonsági garanciák részeként küldjön F-35-ös vadászgépeket Romániába. Bolojan elmondta: amikor szóba kerültek a tartós ukrajnai békéhez szükséges biztonsági garanciák, Románia világossá tette, hogy nem fog csapatokat küldeni Ukrajnába, viszont a NATO-katonák rendelkezésére bocsáthatja a támaszpontjait. A védelmi minisztérium tegnap este közölte, hogy Románia megbízható és aktív szövetséges a NATO keleti szárnyának védelmében, és továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatása mellett a NATO-val és az Európai Unióval szoros együttműködésben.
Rugalmasabb lesz az oktatás
Három magyar tannyelvű középiskola csatlakozik a kísérleti kerettervi programhoz. Az RMDSZ közlése szerint a kísérleti programban összesen tizenegy magyar tannyelvű…
Tovább...Sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek
A márciusra tervezett munkabeszüntetésre hétfőn kezdik meg az aláírásgyűjtést. A tanárok főként azzal elégedetlenek, hogy 18-ról 20 órára emelték a…
Tovább...Elutasítás és halasztás a törvényszéken
Elutasította a fővárosi Ítélőtábla az Energia Árszabályozó Hatóság alkalmazottainak keresetét, amelyet bérek csökkentése miatt nyújtottak be. A hatóság 102 alkalmazottja…
Tovább...Még mindig több a régi, mint az új autó
A tavaly Romániában forgalomba írt személygépkocsik 70 százaléka használt volt - derül ki a gépjármű nyilvántartó főigazgatóság adataiból. A bejegyzett…
Tovább...