Ma van augusztus 20-a, államalapító Szent István királyunk ünnepe, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapján mindenhol ünnepel a magyarság.
Bukarestben, a Minden Kegyelmek Anyja plébániatemplomban, közismertebb nevén Barátok templomában magyar nyelvű ünnepi szentmisét tartanak délután 6 órától. Ezt megelőzően a bukaresti Szent István Egyesület rózsafüzér ájtatosságra és Szent István-litánia elimádkozására várja a híveket, majd az ünnepi szentmisét a hagyományos Szent István-napi koccintás követi.
Erdély-szerte is több településen kulturális rendezvényeket és kenyérszentelést tartanak ma. Este 9 órakor egyszerre lobbannak fel az őrtüzek lángjai 24 háromszéki, valamint több Hargita megyei és marosszéki településen. Az őrtűz nem csupán az államalapítás ünnepét hirdeti, hanem a magyarság összetartozásának örök jelképe is.
Sepsiszentgyörgyön délután 6 órától ünnepi misét és kenyérszentelést tartanak a Szent József-templomban. Marosvásárhelyen idén is megszervezi a Parapács Egyesület az új kenyér ünnepét. A Szent István-napi ünnepség déltán 6 órától kezdődik a marosvásárhelyi várban. Kolozsváron, a főtéri Szent Mihály templomban ökumenikus szertartással áldották meg ma délben a Magyarok Kenyerét, majd este 9 órától nemzeti ünnepi operettgálát tartanak a főtéren.