A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek szerda délelőtt 10 és 14 óra között a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint az erdőkért felelő tárca nem hajlandó meghallgatni az erdőgazdálkodási szakemberek véleményét, és a Romsilva átszervezését célzó tervezetet mindenféle hatástanulmány elvégzése nélkül terjesztette elő. Amennyiben jelenlegi alakjában fogadja el a tervezetet a kormány, veszélybe kerülnek az állam erdői, összeomlik a Romsilva és az erdészek elveszítik munkahelyeiket – mutat rá a közlemény. A tüntetők többek között követelik, hogy a környezetvédelmi minisztérium szüntesse be a Romsilva és 14.000 alkalmazottja ellen indított ‘befeketítő és megalázó’ kampányt, amely ‘súlyosan aláássa a feladataikat ellátó erdészek tekintélyét’, és vonja vissza a határozattervezetet, amellyel mindenféle előzetes gazdasági, szociális és költségvetési hatástanulmány mellőzésével megszüntetik a megyei erdészeti igazgatóságok 70 százalékát, mintegy 500 alkalmazott állását veszélyeztetve.

A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat. Az igazgatók számának csökkentése 19 millió lejes megtakarítást jelentene, amit erdőgazdálkodásra használna fel a Romsilva – nyilatkozta korábban Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter.

Darvas Enikő/SRR