Lemondanak fizetésük 10 százalékáról a vasúti vállalatok igazgatói, az alkalmazottak egy része négynapos munkahétre tér át. Ciprian Șerban szállításügyi miniszter mai Facebook-bejegyzése szerint a CFR Călători és a CFR Infrastructură vezérigazgatói és gazdasági igazgatói, valamint a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat három részlegének igazgatói és pénzügyi igazgatói is lemondanak fizetésük 10 százalékáról. A vasúti alkalmazottak egy részénél pedig bevezetik a négynapos munkahetet.
Az intézkedés nem befolyásolja a közlekedés biztonságát, ugyanakkor mintegy 3,25 millió lejes megtakarítást jelent havonta – magyarázta a tárcavezető. Ugyanakkor dolgoznak a vállalat területi kirendeltségeinek átszervezésén és működtetésük optimalizálásán is, amelytől évi közel 57 millió lejes megtakarítást remélnek. Emellett kiselejtezik és értékesítik az elavult gördülőállományt, ami mintegy 8,7 millió lejes bevételt hozhat a vállalatnak – tette hozzá Ciprian Șerban. A szállításügyi miniszter szerint a vasúttársaság utasszállító részlegénél is csökkentik az indokolatlan kiadásokat, a tervezett intézkedéstől mintegy 130 millió lejes megtakarítást remélnek az év végéig.
