Jean Gabin, Bruno Cremer, Rowan Atkinson. Számomra ők a Maigret-mesterhármas.
Közülük az utóbbi a leginkább meglepő, hiszen Mr. Bean hogyan lehetne Maigret? És mégis tud Maigret lenni: éppen úgy ül és hallgat a pipájával, ahogy az ember elképzeli Simenon halhatatlan figuráját.
Csend és pipa – ezt a kettőt az új sorozat rendezői sem hagyhatták ki. De a legváratlanabb maga Atkinson. Mert innen látszik meg a nagy színész: az ember teljesen elfelejti azt a csetlő-botló, grimaszoló mukit, akin annyit nevetett egykor, és már csak erre a hallgatag, értelmes arcú felügyelőre figyel.
Vannak alakok-művek, amelyek mintha oda lennének nem is kötve, hanem inkább láncolva egy nemzethez, egy országhoz, egy nyelvhez. Az amerikai Háború és béke lehetetlenül giccsesre, nyálasra sikeredett, bár a színészek tehetségéhez kétség sem férhetett. Már az Anna Karenina mintha jóval megközelíthetőbb lenne mások számára is. Vagy gondoljunk arra, mennyire nehéz egy hiteles Caragiale-előadást rendezni – magyarul. Talán egyedül Parti Nagynak sikerült áthoznia valamit a nagy román író szellemiségéből a Karnebál-ban.
Ugyanez igaznak tűnt a Maigret-regényekre, illetve megfilmesítésekre is. Jean Gabin és Bruno Cremer franciák, valahogy mintha belülről hozták volna ezt a csendes, súlyos, érzékeny, értelmes detektívet. Nem tudtam volna elképzelni, hogy egy angol színész, aki méghozzá egy ütődött szerepében tündökölt és vált világhírűvé, ennyire jól ráérez arra, hogy milyen is az, aki a nőket ölő sorozatgyilkos vagy a pikárdiai gyilkosságok ügyében nyomoz.
Igazán sajnálom, hogy Atkinsonnal csak négy epizódot vettek fel: 2018-ban abbamaradt a forgatás. Nem tudom, mi lehetett az oka, de azt igen, hogy nagy kár érte. Mint Scorsese, aki Joe Pesci-re bízta a Tommy Devito szerepét, annak is nagyon jó szeme lehetett, aki meglátta Atkinsonban Maigret-t. „Ugyan mi a szereposztási telitalálat, ha nem a színésznek nem testére, hanem alkatára szabott feladat megjelölése?” – teszi fel a költői kérdést Krizsán Zoltán, a kiváló színikritikus Pásztor János, a kiváló kolozsvári színész kapcsán. Aki Atkinsonnak adta Maigret-t, tudta, mit csinál.