Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban – az amerikai elnök erről tegnap beszélt újságíróknak. Trump az Ukrajnának védelmi célokra szánt fegyverzettel kapcsolatban közölte, hogy nagy hatótávolságú eszközök rendelkezésre bocsátása nincs tervben. Mark Rutte, a NATO főtitkára, aki hétfőn Trumppal találkozott, tegnap a kongresszus tagjaival tárgyalt, ami után azt közölte, hogy az amerikai fegyverek ukrajnai felhasználásra szánt értékesítéséről szóló megállapodás részletein még dolgoznak. A hétfői bejelentés szerint az Egyesült Államok a NATO-nak fizetség fejében szállítja a védelmi eszközöket, amelyeket a katonai szervezet koordinálásában juttatnának el Ukrajna számára az orosz támadásokkal szembeni védekezéshez. Az ügyben megszólalt Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője is. Úgy vélte, hogy Trump Oroszországnak címzett hétfői ultimátuma és az Ukrajnának ígért új fegyverszállítmányok csak a háború meghosszabbítására fogják ösztönözni Kijevet.